Az MSZP a Belügyminisztérium Miskolcra költöztetését szorgalmazza

A Belügyminisztérium Miskolcra költöztetését szorgalmazza a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miskolci szervezete, amely szerint ezzel javulna a város közbiztonsága, új munkahelyek jöhetnének létre, és ez beruházásokat is indukálhat - mondta Simon Gábor, a szocialista párt miskolci szervezetének elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

 

A politikus emlékeztetett arra, hogy a harmadik Orbán-kormány megalakítását követően az új kormányszóvivő arról nyilatkozott, hogy több minisztérium vidékre költözik, ezt az MSZP miskolci önkormányzati frakciója konstruktív ellenzékként támogatja.

Simon Gábor “rendkívül fontosnak” tartja, hogy Debrecen, Székesfehérvár és Kecskemét mellett Miskolc, mint az ország egyik legnagyobb és jelentős történelmi múltú városa is hangsúlyos szerepet kapjon.

Mint mondta: választási programjukban, a Kelet-Magyarország programban az MSZP már kezdeményezte a minisztériumok decentralizációját, elsősorban a regionális fejlesztési politika székhelyeként képzelték el Miskolcot.

Fogalmazása szerint a miskolci közgyűlés csütörtöki ülésén azt indítványozza, hogy az “önkormányzat éljen megkereséssel a kormányfő felé, aki meghatározhatja a minisztériumok székhelyét”, a miskolciak egyik legnagyobb problémája a közrend, közbiztonság hiánya, a Belügyminisztérium Miskolcra költözése esetén a borsodi megyeszékhely lehetne a “rend városa”.

Simon Gábor azt is közölte: javasolja Miskolc polgármesterének, hogy az önkormányzata nevében kezdeményezze a miniszterelnöknél, hogy Miskolc legyen a Belügyminisztérium székhelye.

Kapcsolódó cikkeink

 Miskolcra és környékére  orkánerejű széllel csapott le a vihar

Miskolcra és környékére orkánerejű széllel csapott le a vihar, a tűzoltókat főleg fakidőlések miatt riasztották eddig. A megyében elsősorban Miskolcon okozott és okoz gondot a heves esőzéssel kísért vihar.

(Fotó: MTI)

A késő római császárkor egyik legjelentősebb ezüstkincse, a Seuso-kincs február 27-től Miskolcon, a Herman Ottó Múzeumban lesz látható – a Magyar Nemzeti Múzeum szervezésében megvalósuló vándorkiállítás miskolci állomásán a tárlat a régióban talált műkincsekkel...

2019. augusztus 24., szombat, Bertalan