Bezár a miskolci gyermekváros

Hamarosan bezár a nagy múltú miskolci gyermekváros, lakóit nevelőszülőknél helyezik el – írta a Magyar Hírlap.

 

A lapnak Radomszki Lászlóné, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltségének igazgatója elmondta: egyelőre kérdéses az intézmény bezárásának időpontja. A gyermekeket három különböző helyszínen, Miskolcon, Izsófalván és Szikszón helyezik majd el. Ezek közül az első kettő építése jól halad, Szikszón még nem kezdődött el a beruházás – tette hozzá.

MTI Fotó Koszticsák Szilárd

A szakember azt is elmondta, szeretnék, ha a gyermekek nagy része nevelőszülőkhöz kerülne, ezen is dolgoznak még.

Szarka Attila gyermekvédelmi szakértő a Magyar Hírlap érdeklődésére közölte: olyan bázisokat tudnak kialakítani a miskolci intézmény helyett, amelyek jobban tudják szolgálni a gyermekek fejlődését, illetve képviselni az érdekeiket.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Koszticsák Szilárd

Kapcsolódó cikkeink

Előzetesben a miskolci szatír

A közelmúltban több miskolci nőt szeméremsértően molesztált egy férfi.
A miskolci nyomozók elfogták és bűnügyi őrizetbe vették a gyanúsítottat és kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését.

Barátnőjét futtatta egy  miskolci férfi

Egy miskolci férfi azért futtatta élettársát, hogy ő munka nélkül is megéljen, ezzel azonban elkövette a kitartottság bűntettét.

Kizárták Szegedi Mártont a Jobbik miskolci, önkormányzati frakciójából

Kizárták Szegedi Mártont a Jobbik miskolci, önkormányzati frakciójából – erről közleményben tájékoztatott szerdán a párt másik két helyi képviselője.

A rendőrök által elfogott miskolci erőszaktevő beismerte tettét.

2019. május 27., hétfő, Hella