Fidesz: romos strandot hagytak hátra a szocialisták

Ezt dr. Nehéz Károly, a terület fideszes önkormányzati képviselője mondta azon a pénteki sajtótájékoztatón, melyet dr. Kiss János fideszes frakcióvezetővel közösen tartottak. Többek között azokra reagáltak, melyeket dr. Tompa Sándor, a szocialista frakció tagja mondott egy nappal korábbi tájékoztatóján. Például: Tapolca 2010-es átadásakor a szocialista városvezetés kész terveket hagyott hátra, melyeket a turisztikai cég új vezetője a kukába dobott. Dr. Kiss János szerint ez ipari méretű blöff, ugyanis, amit a szocialisták hátrahagytak az egy romokban heverő strand volt, nem beszélve – fogalmazott – a stranddal kapcsolatos peres ügyekről. „A szocialisták által hagyott terveket pedig nem használhattuk, mivel azokat a környezetvédelmi hatóság elutasította” – mondta a frakcióvezető.
Dr. Nehéz Károly azt is elmondta, nem igaz Tompa Sándor azon állítása sem, miszerint az önkormányzat pályázhatott volna strandfejlesztésre. „Az unió meglévő strand továbbfejlesztését támogatja, ezért szerepelt pályázatunkban a Barlangfürdő bővítése. A régi strand azonban működésképtelen” – fogalmazott.
Arról is beszéltek, hogy az önkormányzat – kormányzati támogatással – megépíti a tapolcai strandot. A frakcióvezető szerint a támogatás mértéke a tervek ismeretében véglegesítődik.

Kapcsolódó cikkeink

Tapolca. Újra megnyitják a strandot

Miskolc tapolcai városrészében, de a tervezett látogatóközpont nem épül meg.

A Fidesz Országos Választmánya is Dr.Kriza Ákost javasolja polgármesterjelöltnek

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya tegnap jóváhagyta a miskolci FIDESZ szervezet polgármester-jelölésről szóló döntését.

Tájékoztató adatok az országgyűlés összetételéről - valasztas.hu

A Fidesz több mint kétmillió szavazattal vezet 98,31 százalékos feldolgozottságnál, a második párt a Jobbik, harmadik az MSZP-P. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint Magyarország sorsdöntő győzelmet aratott.

Újraválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort a párt XXV. kongresszusán, Budapesten szombaton. A magyar miniszterelnök az 1241 érvényes szavazatból 1240-et kapott.

2020. április 7., kedd, Herman