Közlemény – MSZP: Miskolcnak szüksége van a rendre és nyugalomra!

Tragikomikus, ahogyan a Jobbik és a Fidesz egymással versengve arra próbálja meg rávenni a miskolciakat, hogy ne támogassák a következetes szigoráról, tisztességéről és korrumpálhatatlanságáról ismert dr. Pásztor Albertet, azt a keménykezű rendőri vezetőt, akinek a teljesítményét ők maguk is elismerték 2011-ben, Miskolc Pro Urbe díjának odaítélésekor.

 

Ennél már csak az lenne a tragikomikusabb, ha véletlenül kiderülne, hogy mindezt nem is egymással versengve teszik, hanem összehangoltan, egymással egyeztetve. Ez áll ugyanis érdekükben, hiszen tudják, hogy dr. Pásztor Albert mögött olyan miskolciak tízezrei állnak, akik látják: amit az elmúlt években a Fidesz és a Jobbik művelt ebben a városban, s művel mind a mai napig is, az nem problémamegoldás, hanem közönséges bohóckodás.

Dr. Pásztor Albert rendőri vezetőként teljesített, szolgálta a városát. Most ismét szolgálatra jelentkezik, mert tudja, hogy Miskolcnak szüksége van a változásra, szüksége van a rendre és nyugalomra.

 

- Földesi Norbert, frakcióvezető -

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Végső búcsút vettek Göncz Árpád volt köztársasági elnöktől péntek délután az Óbudai temetőben.

 Szijjártó Péter jelenlétében helyezték el a GS Yuasa miskolci akkumulátorgyárának alapkövét.

 

Testvérvárosi megállapodást írt alá kedden a törökországi Kayseri és Miskolc.

DVTK villamos Miskolcnak

Miskolc város polgármestereként úgy vélem, hogy azokat akik a diósgyőri legendás sportsikereket elérték, ma sem feledhetjük el.

2019. június 20., csütörtök, Rafael