Miskolc nyomortelepeinek felszámolása továbbra is napirenden

 A miskolci közgyűlésben jelen lévő pártok továbbra is napirenden tartják a város nyomortelepeinek felszámolását. A többségben lévő Fidesz-KDNP frakció hétfőn arról számolt be, hogy a pénteken elindított, a telepek felszámolását kezdeményező aláírás-gyűjtési kampány sikeres, a Jobbik azt jelentette be, hogy az ugyanezzel a céllal, de más módszerrel kezdeményezett aláírásukat megkezdték, az MSZP pedig azt közölte, hogy “undorító” hecckampányt folytat a két párt.

 

Soós Attila, a miskolci közgyűlés Fidesz-frakciójának szóvivője sajtótájékoztatóján utalt arra, hogy pénteken kezdték meg a miskolci nyomortelepek felszámolása melletti aláírás-gyűjtési akciójukat.

 

“Néhány óra alatt kiderült – mondta -, hogy a város polgárai teljes mellszélességgel a városvezetés mellé álltak, mára több ezer támogató aláírás gyűlt össze. Azért álltak a miskolci lakosok mellénk, mert megértették, hogy az út, amelyen a gettófelszámolás érdekében elindultunk, az egyetlen, amely eredményhez és rendhez vezet.”

 

Hozzátette: az első napok tapasztalataiból kiderült az is, hogy a miskolciak nem kérnek az MSZP végtelen halogatásából, de a nyomortelepekkel kapcsolatos jobbikos handabandázásból, fölös indulatkeltésből sem, és nem jobbikos anarchiát akarnak, hanem rendet és biztonságot.

 

A Jobbik is sajtótájékoztatót tartott hétfőn a témában. Jakab Péter, a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és miskolci alelnöke elmondta: azért döntöttek az aláírásgyűjtés mellett, mert Kriza Ákos, Miskolc Fidesz-KDNP-s polgármestere tárgyalás nélkül vette le a múlt heti közgyűlés napirendjéről a Jobbik ingyenes gettófelszámolásról szóló javaslatát.

title]

 

A városi közgyűlés képviselője emlékeztetett arra, hogy a Fidesz-KDNP-frakció javaslatára olyan döntés született, hogy kétmillió forintot kapnak mindazon családok, amelyek a város nyomortelepein önkormányzati bérlakásban élnek, és azokat hajlandóak elhagyni úgy, hogy a pénzből Miskolc közigazgatási határán kívül vásárolnak ingatlant.

 

Ez nem más, mint a kormányzati rendteremtés kudarca, hiszen jogállamban a rendbontónak nem azért kell elhagynia az önkormányzat lakását, mert ezért pénz kap, hanem mert nincs más választása – jelentette ki. Hozzátette: a törvény erejével kell távozásra bírni a renitenseket, a nyomortelepek javát ingyen ki lehetne üríteni, és ez a jogszabályok alapján a városnak kötelessége is lenne.

 

Az MSZP városi szervezete az MTI-hez eljuttatott közleményében az írta: “undorító hecckampányt” folytat a Fidesz és a Jobbik. “Hazug aláírás-gyűjtési akciókkal, megfélemlítő vonulgatásokkal azt a látszatot igyekeznek kelteni”, hogy az ilyen telepeken élők egytől egyig csalók és bűnözők.

 

“Az MSZP a rend és a tisztesség, míg a Fidesz és a Jobbik a demagógia és az uszítás pártján áll. Mi egy valóban létező problémát tisztességes eszközökkel, emberhez méltó módon szeretnénk megoldani, miközben ők az indulatokat korbácsolják” – olvasható a szocialisták közleményében.

- MTI -

Kapcsolódó cikkeink

EPA

Hosszú évek óta a március végi európai uniós csúcstalálkozó lesz az első, amelynek egyáltalán nem szerepel a napirendjén a migráció kérdése, legalábbis a kedden közzétett tervezet szerint.

Pacher Péter egy történelemkönyvnek számít, ha a borsodi rallyversenyekről beszélünk.

MTI-fotó Máthé Zoltán

A célok változatlanok: a keresztény kultúra megőrzése, a külső határok védelme, a teljes foglalkoztatottság és a családok támogatása, „ezek mellett kötelezte el magát ismét a Fidesz frakciója a következő parlamenti ciklusra” – mondta Kocsis Máté, a nagyobbik...

2019. május 26., vasárnap, Fülöp,Evelin