Miskolc - A tavalyi éves és december havi bérletszelvények ma éjfélig érvényesek

Az MVK Zrt. a december havi és a 2013. évre érvényes éves bérletek érvényességét már a tavalyi évben meghosszabbította, így azok 2014. január 6-án 24 óráig jogosítanak utazásra.
A január havi és 2014. évre vonatkozó arcképes éves bérletszelvények 2014. január 1-jétől megvásárolhatóak valamennyi bérletpénztárban.

A 2013. évi vonal- és gyűjtőjegyek érvényességét is meghosszabbította a közlekedési vállalat, így azok 2015. február 28-ig érvényesek.

Kapcsolódó cikkeink

December 20. az adófeltöltési kötelezettség határideje; az idén először az innovációs járulékot is fel kell tölteni - hívja fel a figyelmet a PwC.

hirado.hu

Az Országgyűlés ötnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők kedden kilenc javaslatról szavaznak, szerdán a jegybank tavalyi beszámolóját, csütörtökön pedig a 2016-os zárszámadást tárgyalják.

Hideg idővel kezdődik a december: pénteken többfelé napközben is mínuszokra kell számítani, a leghidegebb órákban néhol mínusz 10 foknál is hidegebb lehet.

2019. június 24., hétfő, Iván