Miskolc. A vendégek átlagosan két napot töltenek a városban

A belföldi és a külföldi turisták körében is népszerű Miskolc. Az eddigi tapasztalatok szerint sokan jönnek a Barlangfürdőbe, de keresettek a bükki, kirándulós programok és a kisvasút is. A vendégek átlagosan két napot töltenek a városban.
A felhős, szeles idő ellenére a hét folyamán is sokan voltak a Barlangfürdőben.

Czinkné Sztán Anikó, a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, Lengyelországból, Ukrajnából, Romániából és most már német nyelvterületről is vannak vendégeik.
- Nagyon sok külföldi utazási irodával vagyunk leszerződve, és ők folyamatosan küldik a vendégeket hozzánk. Természetesen a magyar vendégek is ellátogatnak, jönnek többek között Pécsről, Győrből és Sopronból, tehát az ország másik végéből is, de a környező településekről szintén – mondta az ügyvezető igazgató a minap.hu.nak

Kapcsolódó cikkeink

Fogadó napot tart a megyei rendőrfőkapitány (B-A-Z. MRFK)

Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye rendőrfőkapitánya fogadónapot tart a lakosság részére.

Pacher Péter egy történelemkönyvnek számít, ha a borsodi rallyversenyekről beszélünk.

Dr. Kriza Ákos (Miskolc polgármestere) a Miskolc Steelers mezében a zsolcai lelátón Dr. Tóth Lajos Felsőzsolca polgármesterével. A meccset a Tata Mustangs nyerte. A végeredmény Miskolc Steelers - Tata Mustangs 14-21.

Néhány hét múlva befejeződik a Miskolc Bolt kialakítása.

2020. szeptember 30., szerda, Jeromos