HÍREK
György László: Nyolcmilliárd forintos pályázat indul az élelmiszeripar technológiai beszállítóinak
A kormány nyolcmilliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet az élelmiszeripari ágazat technológiai beszállítóinak. A cél az, hogy a magyar vállalkozások az élvonalbeli technológiákat az elsők között tudják használni, a hazai agrárium és az élelmiszeripar szereplői pedig az évtized nyerteseivé váljanak – mondta az M1 Ma reggelt című műsorában György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
A népességrobbanásnak köszönhetően a Földön 2030-ra kilencmilliárdan, 2050-re pedig már tízmilliárdan leszünk. Gyorsuló ütemben növekszik az energia, a víz- és élelmiszerek iránti igény. György László szerint hazánk a víz és az élelmiszer megtermelése területén jó adottságokkal rendelkezik. A Paks II beruházásnak és a 2030-ig hatszorosára növelt naperőművi kapacitásnak köszönhetően az energiával is jól el leszünk látva. A föld termőképessége és az éghajlati adottságunk is kiváló.
Ahhoz azonban, hogy a magyar mezőgazdaságban potenciálisan benne rejlő húszmilliós élelmezési szintet elérjük, jelentős fejlesztésekre van szükség.
Az államtitkár szerint amennyiben Magyarország kormányának jelenlegi struktúrája áprilisban ismét bizalmat kap, akkor
az Agrárminisztérium 1400 milliárd forintot fordít vidékfejlesztésre, az élelmiszeripar és az agrárszereplők támogatására. Ez közel háromezermilliárd forintos beruházást indukál.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerint annak érdekében, hogy ezeknek a vállalkozásoknak megfelelő technológiai háttere legyen, és Magyarországról tudják beszerezni a precíziós gépeket, a drónokat vagy éppen a műholdakkal kommunikálni képes irányítói és döntéshozói rendszereket, ahhoz jelentős eszközfejlesztést kell megvalósítaniuk.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium most meghirdetett nyolcmilliárdos programja azokat a vállalkozásokat segíti, amelyek Magyarországon ilyen technológiát gyártanak és fejlesztenek.
A programra a mikrovállalkozásoktól a nagyvállalatokig mindenki jelentkezhet. A lényeg, hogy a pályázó cégek olyan kapacitásbővítő beruházást valósítsanak meg, amely révén az agrárium számára olcsóbban és versenyképesebben gyártanak majd precíziós gépeket, öntözőberendezéseket, drónokat, önvezető járműveket vagy az ezekhez kapcsolódó szerszámokat.
A pályázatokat március 11-től nyújthatják be az Innovációs és Technológiai Minisztérium háttérintézményéhez, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.-hez.
Az államtitkár kifejtette: a tárca elsődleges célja, hogy a magyar családok asztalára rövid termelési lánc révén megtermelt, egészséges magyar élelmiszerek kerüljenek. A magyar agrárium exportképessége most sem rossz. A szaktárca ezzel a programmal azokon a vállalatokon szeretne segíteni, amelyek a beruházásaikhoz Magyarországon előállított technológiát kívánnak igénybe venni. Hozzátette: Magyarország kormányának az a célja, hogy a nyolcvan százalékban importált inflációval felvegyük a versenyt. Ezért van az élelmiszerárstop.
Hosszú távon azonban nem ez fogja megoldani, hogy megfizethető árú és jó minőségű élelmiszerek kerüljenek a magyar családok asztalára, hanem az ilyen, kínálatorientációs célú gazdaságpolitikai intézkedések
– mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Varga Mihály: egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál.