HÍREK

Könyvtári majális színes programokkal
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2023. május 13-án, szombaton délelőtt 10 és délután fél öt
között 7. alkalommal rendezi meg a könyvtári majálist. A program célja a könyvtár, valamint
a könyvek világának megismertetése és megszerettetése, hogy már a gyermekek részéről is
meglegyen az olvasás iránti igény.
A Miskolc város napjához kapcsolódó eseményt május 13-án, 10 órakor Varga Andrea
Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitja meg a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár
központi épülete előtti téren (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A programok sorát egy tehetséges
óvodás, Horváth Szelina produkciója nyitja, aki A bátor nyulacska történetét meséli el. A
Miskolci Csodamalom Bábszínház jóvoltából A három kismalac című bábelőadását
tekinthetik meg, de a könyvtár minden korosztályra gondolt, kicsikre és nagyokra egyaránt. A
szervezők ismét különleges élményekkel teli versengésre invitálják a játékos kedvű olvasókat.
A Terül, terülj asztalkám! elnevezésű vetélkedőn a családok a könyvtárban és a szabadtéren –
vagyis a Népkertben – egyaránt mesés feladványokkal találkozhatnak, amelynek
középpontjában a mesék állnak. A játékok mellett ismeretterjesztő program is várja az
érdeklődőket, dr. Berényi László egyetemi oktató beszél az energiaforrásokról, a játékos
elemekkel tarkított előadás igazán izgalmasnak ígérkezik. A könyvtári majálison délután is
teret kapnak a fiatal tehetségek. A Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola tanulói zenés
műsorral lepik meg a közönséget, majd 3 intézmény a Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános
Iskola, a Fazekas utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola színjátszó csoportjainak közreműködésével Illés
Adrienn: Cintányér kalandjai című mesekönyve elevenedik meg a szerző jelenlétében.
Idén először lesz kutyás bemutató is, melyen a Tiszántúli Mentőkutyás Egyesület elnöke,
Farkas Péter – no és persze – a törökországi földrengés mentésében résztvevő kutyák is
bemutatkoznak. A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület mesterség-bemutatóval, Borka
játszóháza különböző ügyességi, készségfejlesztő játékokkal, könyvtárunk munkatársai a
könyvkötés megismertetésével készülnek. Ebben az évben a Tudomány és Technika Házával
és a Bookline-al együttműködve az „Első Miskolci Könyvcsere Pikniken” mindenki
elcserélheti hozott könyveit; de jelen lesz még az Észak-keleti Átjáró Egyesület is, Miskolcról
szóló könyveivel, kiadványaival, miskolci emléktárgyaival. A nap zárásaként fél négytől a
Kossuth-díjas Gryllus Vilmos gyermekelőadása kínál kellemes szórakozást mindenkinek.
Hatalmas sikere van Magyarországon a Honvéd kadét programnak.