2024 October 12 Saturday

HÍREK

feature-top
HÍREK

Elutazott a paralimpiára a magyar csapat

Forrás: MTI Kép: MTI Fotó Szigetváry Zsolt

Izgatottan, várakozásokkal telve kelt útra a magyar csapat hétfőn a párizsi paralimpiára.

A repülőtéren többen is arról beszéltek, már nagyon várják, hogy a felkészülés után megérkezzenek a helyszínre, elfoglalják a szállásukat a paralimpiai faluban, átélhessék a paralimpiai hangulatot, illetve átessenek az első edzéseken.

A Tokióban, úszásban 100 méter háton győztes, emellett két ezüstérmet is szerző Pap Bianka már csütörtöki első versenynapját is nagyon várja, mert – mint mondta – akkor fog kiderülni, milyen formában van. A 24 éves úszó már a harmadik paralimpiájára készül, de a nyolc évvel ez előtti, riói versenyekre nem is nagyon emlékszik, mert akkor még kicsi volt.

„Tokióból már sok hasznos tapasztalatot raktároztam el, remélem, ezeket tudom majd hasznosítani” – mondta az M1-nek az indulás előtt. „Jó lenne egyéni csúcsokat úszni, 100 háton címet védeni. A többi meg majd sikerül, ahogy sikerül, de mindent meg fogok tenni, hogy minél fényesebb legyen” – tette hozzá.

Konkoly Zsófia, aki szintén ott volt már Rio de Janeiróban és Tokióban is, 22 évesen ugyancsak címvédőként utazik, mert legutóbb győzött 100 m pillangón, emellett ő is szerzett még két ezüstöt.

„Tokióban még nem voltam címvédő, most ez másképp van, kicsit nagyobb is a nyomás, másképp kell odaállnom, de remélem, hogy ez nem lesz hátrány. Szeretnék mindenképpen dobogóra állni, legalább kettő versenyszámban” – mondta.

A második paralimpiájára utazó asztaliteniszező, Szvitacs Alexa azzal kapcsolatban hogy a Covid-járvány miatt zárt kapus tokiói paralimpia után Párizsban sok érdeklődőre lehet számítani, többek között arról beszélt, hogy sosem zavarta, ha vannak nézők a versenyeken, sőt, inkább motiválja, ha neki szurkolnak. Legutóbb egyesben harmadik lett, és ennél most sem akar rosszabb eredményt elérni.

„Minimum szeretném ugyanezt megismételni, de nyilván annál fényesebb érmet szeretnék hazahozni” – árulta el.

A francia fővárosban 39 magyar 13 sportágban, 68 számban küzd majd a minél jobb helyezésekért. A magyar paralimpiai csapatot – amely szakemberekkel, kísérőkkel együtt 120 fős – a Wizz Air szállítja menetrend szerinti járatával, a Team Hungary dizájnt viselő repülőgéppel Párizsba, illetve majd a játékok után vissza Budapestre.

Orbán Viktor az Európai Parlament plenáris ülésén: Az Európai Uniónak változnia kell, a magyar elnökség pedig a változás hangja és katalizátora kíván lenni.