2024 December 21 Saturday

HÍREK

feature-top
HÍREK

Rászoruló gyerekek iskolakezdését segíti a Katolikus Karitász

Forrás: MTI Kép: MTI Fotó Lakatos Péter

Mintegy tízezer gyermeknek szeretné megkönnyíteni az iskolakezdést a Katolikus Karitász, az első csomagokat hétfőn adták át a szervezet budapesti központjában.

Écsy Gábor, a segélyszervezet országos igazgatója közölte, a Legyen öröm az iskolakezdés! című országos akciójuk szeptember 15-ig tart, a 1356-os adományvonal hívásával 500 forinttal lehet támogatni a kezdeményezést. Eddig több mint hétezer hívás érkezett a vonalra, valamint tárgyi adományokat és egyéb anyagi felajánlásokat is kaptak – tette hozzá.

A családokat felszereléssel vagy utalvánnyal segítik, hogy ne jelentsen számukra akkora anyagi terhet az iskolakezdés – mondta el az igazgató. Spányi Antal, a szervezet püspök-elnöke arról beszélt, hogy sok családnak nem egyszerű feladat beszerezni az iskolai felszerelést, ezért szeretnének segítséget nyújtani a családoknak, hiszen a Katolikus Karitász küldetése, hogy ott segítsen, ahol szükség van rá.

Természetesen minden problémát nem tudnak megoldani, de sok ember adakozásával, összefogásával lehetőségük nyílik arra, hogy számos család helyzetén könnyítsenek – hívta fel a figyelmet a püspök.

Varga Mihály: egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál.