HÍREK
Varga Mihály arról beszélt, hogy 2010 óta mintegy 30 ezermilliárd forint jutott egészségügyi célokra
A 2010-es kormányváltás óta mintegy 30 ezermilliárd forint jutott az egészségügyre, az idei költségvetésben pedig 3200 milliárd forint jut az ágazatra, ami 2 ezermilliárddal több, mint 2010-ben volt – közölte a pénzügyminiszter kedden Budapesten.
Varga Mihály az Észak-budai Szent János Centrumkórház budai traumatológiai centrumának átadóján azt mondta, az ágazatot 2010-ben komoly problémákkal vette át a kormány.
„A feje tetejéről a talpára kellett állítani az egészségügyet”
– fogalmazott, hozzátéve, hogy elkezdődtek az infrastrukturális fejlesztések, az orvosi és szakdolgozói bérek rendezése, továbbá hazai egészségipari beruházások indultak. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára azt mondta: a fővárosi egészségügyi fejlesztéseket célzó Egészséges Budapest Programban 133 milliárd forint kormányzati forrást biztosított az állam, amit kiegészített a koronavírus-járvány alatt kezdődött kórházfelújítási program csaknem 100 milliárd forint értékben.
Orbán Viktor az Európai Parlament plenáris ülésén: Az Európai Uniónak változnia kell, a magyar elnökség pedig a változás hangja és katalizátora kíván lenni.