HÍREK
Magyar Péter: Kompromisszumos megoldás jöhet az MTA és a kutatóhálózat ügyében
„Megállapodásra törekszünk a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a tudományos élet szereplőivel a kutatóhálózat jövőjéről” – mondta Magyar Péter, aki a források növelését, az akadémiai szabadság visszaállítását és a fiatal kutatók támogatását is ígérte.
Magyar Péter azt követőn nyilatkozott a sajtónak, hogy beszédet mondott az MTA 200., tisztújító közgyűlésén, ahol köszöntőjében az akadémiai szabadság visszaállítását és garantálását ígérte.
A sajtó képviselői előtt tartott rövid tájékoztatón a kutatóhálózat jövőjéről szólva elmondta: informális egyeztetések már történtek a tudományos élet képviselőivel, a kutatóintézetekkel és az MTA-val is, és vannak megoldási javaslataik.
„Nem lesz nehéz megoldást találni, hiszen a tudományos élet képviselői nagyjából egyetértenek abban, hogy mi a helyes” – fogalmazott, emlékeztetve arra, hogy a szakmai álláspont korábban is ismert volt, de azt az előző kormány figyelmen kívül hagyta.
„Biztos, hogy megtaláljuk azt a kompromisszumos megoldást, ami jó az Akadémiának, jó a tudományos élet szereplőinek” – hangsúlyozta.
A tervezett intézkedések közül kiemelte a kutatás-fejlesztési források jelentős emelését, valamint a fiatal kutatók itthon maradását és hazatérését segítő béremeléseket és lakhatási támogatásokat.
Magyar Péter megismételte: céljuk, hogy Magyarországra egy évtized múlva ne „összeszerelő üzemként”, hanem az újítások és találmányok országaként tekintsenek.
Kitért arra is, hogy az új kormány újra elérhetővé teszi a Horizont kutatási forrásokat és az Erasmus-programot.
Reményét fejezte ki, hogy az Erasmus-program, ha nem is teljes, de bizonyos mértékben már a szeptemberben kezdődő új tanévben is elérhető lesz. Elmondta, hogy mivel a jelentkezési határidők már lejártak, pótfelvételivel, különleges eljárásokkal nyitnák meg a jelentkezést a felsőoktatási hallgatók számára. Az NKA botrányos kifizetései kapcsán feltett kérdésre Magyar Péter közölte: ez az egyik olyan ügy, amit ki kell vizsgálni. Megengedhetetlennek nevezte, hogy pártpolitikai célokra költsenek akár egy forintot is a tudományos és kulturális alapokból.
„A leköszönő miniszter szavai nem nyugtattak meg minket afelől, hogy nem történt itt bűncselekmény vagy jogellenes felhasználása ezeknek a pénzeknek” – fogalmazott, hozzátéve: a leendő Tisza-kormány feladata lesz a juttatások kivizsgálása és szükség esetén a feljelentések megtétele.
A sógora, Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszteri jelölését érintő, nepotizmusra vonatkozó kérdésre reagálva kijelentette: a nepotizmus baráti vagy rokoni kapcsolattal való visszaélést jelent, itt azonban erről nincs szó. Mint mondta, Melléthei-Barna Márton elismert jogász, aki több mint két évtizede dolgozik ügyvédként, az elsők között csatlakozott a Tisza mozgalmához, jogászként ő képviselte a pártot a választási eljárások során is.
„Felkészült, megbízható jogász, aki képes lesz a jogállam és a demokrácia helyreállítását elősegíteni” – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy szakmai kapcsolatuk régebbi, mint a rokoni kötelék. Hozzátette: garanciát vállalnak az összeférhetetlenség elkerülésére.
Karácsony Gergely főpolgármester bejelentésével kapcsolatban, amely szerint a Tisza Párttal egyeztetve május 9-én 13 órára teszik át a főváros rendszerzáró rendezvényét, Magyar Péter megköszönte a főpolgármester kompromisszumkészségét a közös ünneplés ügyében.
Emlékeztetett arra, hogy május 9-én reggel tíz órától népünnepélyre várják az érdeklődőket a Kossuth térre a rendszerváltás utáni első országgyűlés alakuló ülése alkalmából, amelyet élőben közvetítenek a kivetítőkön. Délután négy órától további programokkal várják a látogatókat. A rendezvényt – a díszszemle kivételével – a Tisza Párt finanszírozza – jegyezte meg.
Gajdos László élőkörnyezetért felelős miniszter: Törvényben rögzítik, hogy az alapítványokba kiszervezett értékek továbbra is a magyar nép közös tulajdona.
