HÍREK
Házelnökké választották Forsthoffer Ágnest
A mai nap történelmi lehetőséget nyit a magyar nép számára, változások jönnek, amelyekkel új korszakot kezdünk a magyar parlamentáris demokrácia történetében – mondta Forsthoffer Ágnes (Tisza), az Országgyűlés újonnan megválasztott elnöke szombaton.
A képviselők közül 193-an igennel, ketten nemmel voksoltak, tartózkodás nem volt – ismertette Vitányi István korelnök.
A választáson győztes Tisza Párt politikusa egyedüli jelölt volt a házelnöki posztra. Forsthoffer Ágnes megválasztását követően esküt tett a parlament előtt.
Az Országgyűlés alakuló ülésén, megválasztása és ünnepélyes eskütétele után mondott beszédében Forsthoffer Ágnes kiemelte: az Országház nem a pártok, „hanem újra a magyar nemzet otthona, Magyarország háza kell, hogy legyen”. Nem hatalmi központ, hanem a nemzet akaratának szentélye; ez a ház újra a szerénység és alázat, a szolgálat és a tenni akarás háza lesz – jelentette ki.
Úgy fogalmazott, új szemléletre van szükség az Országgyűlés Hivatalának vezetésében is: a rend fenntartása nem lehet ürügy a politikai vélemények korlátozására és a bezárkózásra.
A házelnök közölte: első döntése, hogy 12 év után az Országház épületére ismét kerüljön ki az Európai Unió zászlaja.
Gajdos László élőkörnyezetért felelős miniszter: Törvényben rögzítik, hogy az alapítványokba kiszervezett értékek továbbra is a magyar nép közös tulajdona.
