HÍREK
Magyar Péter: Európa szíve ma Közép-Európában dobog
Az erős közép-európai régió szerepét hangsúlyozta az erős Európa megteremtésében Magyar Péter miniszterelnök szerdán Varsóban, miután tárgyalt lengyel kollégájával, Donald Tuskkal.
Magyar Péter azt mondta, erős Európához erős, versenyképes, magabiztos, ugyanakkor szerény tagállamokra van szükség. Ahhoz, hogy Európa visszanyerje a régi erejét, erős, versenyképes, önmagára büszke, egymással együttműködő államokból álló közép-európai régióra van szükség – jelentette ki.
A magyar kormányfő örömét fejezte ki amiatt, hogy az ezeréves magyar–lengyel barátságban új fejezetet tudnak nyitni.
Elmondta,
ha a magyar történelem nehéz volt, akkor a lengyel történelem extrém nehéz volt. Lengyelország mégis itt van, erősebb, mint valaha, Magyarország is itt van, és bizonyos benne, hogy erősebb lesz, mint valaha.
Elhangzott, hogy budapesti látogatásra hívta június végére Magyar Péter kormányfő Donald Tusk lengyel miniszterelnököt. Magyar Péter a lengyel kormányfővel közös varsói sajtótájékoztatóján jelezte: a meghívást megteszi a cseh és a szlovák kormányfők felé is, és reméli, hogy június végén mindannyiukat Budapesten köszönheti, még a visegrádi négyek (V4) magyar elnöksége alatt.
A magyar kormányfő úgy fogalmazott: Magyarország mindenben partnere lesz Lengyelországnak, a lengyel miniszterelnöknek, valamint Szlovákiának és Csehországnak, hogy a V4-ek visszanyerjék régi erejüket, fényüket és befolyásukat az Európai Unióban.
Fontosnak nevezte a V4-es együttműködés kibővítését akár Skandinávia felé, akár Ausztriával, Horvátországgal, Szlovéniával, Romániával vagy a nyugat-balkáni, az unióhoz még nem csatlakozó országokkal.
„Európa szíve ma Közép-Európában dobog és nekünk közösen azon kell dolgoznunk, hogy minél tovább így legyen, és minél erősebben verjen ez a szív” – fogalmazott.
A két miniszterelnök tárgyalását követő sajtótájékoztatón Magyar Péter rögzítette:
ebben a háborúban Ukrajna az áldozat, és minden joga megvan arra, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel védje szuverenitását és területi integritását.
Hozzátette: most mielőbbi, hosszabb tűzszünetre van szükség, mert mindkét oldalon rengetegen vesztették életüket a háborúban, ezt követően pedig olyan tartós békét kell elérni, amelyet a nemzetközi felek valóban garantálnak.
Hangsúlyozta azt is, hogy nemcsak Ukrajna, hanem az ott élő magyar kisebbség miatt is mielőbb le kell zárni a háborút.
A Tisza-kormány megalakulása lehetőség, hogy egy új fejezetet nyissanak Magyarország és Ukrajna kapcsolatában – mondta, jelezve, hogy elindultak a két ország közötti technikai egyeztetések az ukrajnai magyar kisebbség nyelvi, kulturális és egyéb jogairól. Reményét fejezte ki, hogy június elején az ukrán elnökkel személyesen is találkozhat Beregszászon.
A kárpátaljai magyar kisebbség jogainak garantálásával kapcsolatban rámutatott: ez előzetes feltétele annak, hogy az ukrán uniós csatlakozásnál az első fejezet megnyitásához Magyarország a jóváhagyását tudja adni.
Gajdos László élőkörnyezetért felelős miniszter: Törvényben rögzítik, hogy az alapítványokba kiszervezett értékek továbbra is a magyar nép közös tulajdona.
