2024 October 12 Saturday

HÍREK

feature-top
HÍREK

Erdő Péter: Hivatásunk, hogy híd legyünk a különböző kultúrák, vallások és nemzetek között

Forrás: MTI Kép: MTVA

Hivatásunknak érezzük, hogy híd legyünk Kelet és Nyugat között, a különböző kulturális és vallási világok és a nemzetek között – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vasárnap budapesti Hősök terén, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NKE) záró miséjén, amelyet Ferenc pápa mutatott be.

Erdő Péter Ferenc pápát köszöntve erős szimbólumnak nevezte a szentmisét, amely kifejezi egységünket Krisztus körül Szent Péter utóda vezetésével, az egész világból érkezett püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel és valamennyi hívővel.

Az ökumenikus jelenlét jelzi közös vágyunkat minden megkeresztelt ember egysége iránt – mondta, majd külön köszöntötte I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkát.

Azt is mondta, hogy a nem keresztények, a más világnézetűek, különösképpen a zsidó vallás képviselőinek jelenléte mutatja az idők élő jelét, az egyház hivatását, hogy Krisztus küldötte legyen a nemzetek számára.

Erdő Péter a kultúrák közötti híd szerepének betöltésére példaként felidézte, hogy 15 éve írták alá a megbékélés és barátság dokumentumát a magyar és a szlovák püspöki konferencia tagjai, amiből testvériség és kölcsönös együttműködés bontakozott ki.

A bíboros szerint sok áldás kísérte az eucharisztikus kongresszus szimbóluma, a missziós kereszt útját is Magyarországon és a környező országokban. A magyar és a környező országok szentjeinek, boldogjainak a keresztben elhelyezett ereklyéi ráébresztették  lelkiismeretünket, hogy ma is megélhetjük az életszentséget az elmúlt évszázad nagy vértanúinak és hitvallóinak nyomában – fogalmazott.

Erdő Péter a missziós kereszt másolatát ajándékozta Ferenc pápának.

Orbán Viktor az Európai Parlament plenáris ülésén: Az Európai Uniónak változnia kell, a magyar elnökség pedig a változás hangja és katalizátora kíván lenni.