2024 April 20 Saturday

HÍREK

feature-top
HÍREK

Hamarosan érkezik az emelt nyugdíj és a 13. havi nyugdíj

Forrás: hirado.hu, M1 Kép: Shutterstock

Havonta 27 ezer forinttal növekszik az átlagnyugdíj idén a 15 százalékos emelésnek köszönhetően – erről a kormányszóvivő beszélt egy videóban. Szentkirályi Alexandra hozzátette: a 13. havi juttatást is figyelembe véve évi több mint 350 ezer forint emelést kapnak a nyugdíjasok, akik idén is számíthatnak a kormányra.

Már be is írta az M1 Híradó riportjában bemutatott kecskeméti házaspár a naptárba, hogy melyik hónapban mikor jön a nyugdíj. Az idei első utalás jövő hét csütörtökön érkezik. Ketten együtt több mint 50 ezer forinttal többet kapnak, mint decemberben.

„Ez egy nagyon nagy öröm számunkra, aránylag mi egy kisnyugdíjas család vagyunk. Másfél éve mentem nyugdíjba és jó látni, hogy ilyen mértékben emelkedett az utóbbi időben” – mondta Ország Ilona.

Tavaly a nyugdíjkiegészítésekkel együtt 14, idén pedig további 15 százalékkal nő a nyugdíj, amely a 13. havi ellátásra is vonatkozik.

Így januártól egy átlagnyugdíjas havi 27 ezer forinttal kap többet. A 13. havi nyugdíjjal együtt pedig az emelés meghaladja az évi 350 ezer forintot. Ez hozzávetőleg két és félmillió nyugdíjast, illetve nyugdíjszerű ellátásban részesülőt érint.

A nyugdíjasok 2023-ban is számíthatnak a kormányra – közölte Szentkirályi Alexandra. A kormányszóvivő hangsúlyozta: egész Európában emelkednek az energia- és élelmiszerárak. Ezért az idei nyugdíjemelés a tervezett infláció mértékével azonos, de ha a vártnál nagyobb lenne a mutatószám, akkor ahogy tavaly, úgy ebben az évben is kiegészítik a nyugdíjakat.

„A nyugdíjasok megélhetését nemcsak a szankciós inflációt követő nyugdíjjal, hanem az élelmiszerárstopokkal és a rezsicsökkentéssel is segítjük.

A magyar rezsicsökkentés Európában egyedülálló, enélkül a gázért és az áramért többszörösét kellene fizetni az időseknek is, a rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar családok és nyugdíjasok legalább 181 ezer forintos támogatást kapnak a kormánytól minden egyes hónapban” – fogalmazott.

A nyugdíjemelés 1270 milliárd forint pluszt jelent az idei költségvetésben. Februárban dupla nyugdíj érkezik, akkor fizetik ki a 13. havi emelt járandóságot is.

Visszatér idén a növekedési pályára a magyar gazdaság a nemzetközi pénzügyi intézmények szerint.