HÍREK
Szili Katalin: A nemzet összetartozása mára alapvetéssé vált
A 2010 óta meghozott kormányzati intézkedések térben és időben, minden generációt érintve, szétszakíthatatlan módon fűzték össze, fonták együvé a nemzetet – hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó kedden a baranyai Orfűn.
Szili Katalin a Rákóczi Szövetség külhoni magyar fiataloknak szervezett vitorlás tábora megnyitóján hangsúlyozta: az elmúlt csaknem másfél évtized erőfeszítéseinek köszönhetően „napi rutinná vált, hogy a nemzet teljes egészében összetartozik a diaszpórától a Kárpát-medencéig”.
Ennek a folyamatnak a részesei azok a határon túli magyar fiatalok, akik idén 15 ezren a Rákóczi Szövetség által meghirdetett 35, különféle tematikájú anyaországi tábor egyikében tölthetik nyári szünetük egy részét – emelte ki.
A politikus a táborban részt vevő felvidéki fiatalok előtt kitért arra, hogy a sok lehetőség között igazi különlegességnek számítanak a vitorlás táborok: Orfűn, Tihanyban, a Nyéki- és a Mályi-tónál nyolc turnusban több mint 200 határon túli fiatal kaphat bepillantást a hajózás alapjaiba.
Szili Katalin köszönetet mondott a Magyarország határain túl élő magyaroknak azért, hogy tartják a hagyományokat, megőrzik önazonosságukat, a magyar nyelvet, a magyar kultúrát, hiszen „ez az, ami együvé tesz és összetart bennünket”.
A főtanácsadó beszédében méltatta Kollár Lajos szívsebész, a Magyar Vitorlás Szövetség korábbi elnökének munkásságát, akinek segítségével öt évvel ezelőtt bővült vitorlás táborokkal a Rákóczi Szövetség külhoni fiataloknak meghirdetett nyári programsorozata.
Harmat Béla, Orfű alpolgármestere arról szólt, hogy településük nyitott, befogadó, szerethető. Több sportolási lehetőséget is kínál, így reményei szerint az idei vitorlás táborokban részt vevő fiatalok a későbbiekben családjukkal, rokonaikkal, barátaikkal is visszalátogatnak a térségbe.
A Rákóczi Szövetség idei nyolc vitorlás tábora közül az elsőt május legvégén megtartották kárpátaljai fiatalok részvételével a Mályi-tónál, majd a Nyéki-tónál és Tihanyban erdélyi középiskolások vendégeskedtek. Orfűn a most induló turnust még kettő követi, majd Agárdon zárul a 2024-es program.
Orbán Viktor az Európai Parlament plenáris ülésén: Az Európai Uniónak változnia kell, a magyar elnökség pedig a változás hangja és katalizátora kíván lenni.